Zalaegerszeg, a dombok birodalma

Zalaegerszeg, a dombok birodalma
Lakosok száma: 62 029 fő
Státusa: megyei jogú város
Telefon körzetszám: 92

Polgármesteri hivatal adatai

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Kossuth L. u. 17-19.
Telefon: (92) 502-100

Leírás Kedvencekhez Nyomtatás

A város a Zalai-dombság északi részén fekszik, három kistáj határán. A délnyugati városrészek már átnyúlnak a Göcsej területére, így ott a változatos kitettségű, erősen szabdalt 200-250 méter magas „hegyek" jellemzőek.


Zalaegerszeg Zala megye székhelye, megyei jogú város. Mérete alapján Magyarországon középvárosnak, európai szinten kisvárosnak tekinthető. A Zalaegerszegi kistérség központjaként számos település tartozik a vonzáskörzetébe. Magyarország 17. legnépesebb városa.

Első írásos említése 1247-ből való Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven szerepel.

Kanizsa 1600-as elestét követően nőtt meg szerepe, fokozatosan Zala vármegye központjává vált, mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető.

Egyike Magyarország legvirágosabb, legzöldebb városainak, 2008-ban elnyerte a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat.

A város a Zalai-dombság északi részén fekszik, három kistáj határán. A délnyugati városrészek már átnyúlnak a Göcsej területére, így ott a változatos kitettségű, erősen szabdalt 200-250 méter magas „hegyek" jellemzőek. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél-délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek. Az északi és középső rész a tektonikailag előre jelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedő Felső-Zala völgyben foglal helyet. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, baloldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők voltak találhatóak. Az ember tevékenysége azonban majdnem teljesen átalakította őket letelepülésre alkalmasabb formákká. A keleti városrészek a Kelet-zalai-dombság Söjtöri-hátához kapcsoló kisebb meridionális vonulatokon húzódnak.

Zalaegerszeg két folyó összefolyásánál található, halakban, vadakban gazdag vidék volt. Talán ennek köszönhető, hogy már az i. e. 7. évezredben, a felső paleolitikumban található itt település, amely egész Zala megyében az egyedüli ókőkori lelet. A következő időszak, amikorról maradtak leletek a városban, a rézkor. A régi ruhagyár elhagyott területén felfedezett, az azóta már teljesen befedett Vizsla-patak mellett megtelepedett, lengyeli kultúrához tartozó település ebből a korból datálható.[12] Ekkor már a mai Zalaegerszeg területén többfelé, elszórtan találkozni településekkel.

A vaskorban kelta nyomokra lehet bukkanni, amilyenből Dél-Zala területén sokat, északon alig találni. Ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy Zalaegerszeg ekkor egy fontosabb út mellett állt, és ezt ellenőrizte a kelta lakosság.

Az ezt követő időszakokból származó leletek száma elenyésző, így valószínűleg semmilyen település nem volt ez idő tájt a területen.

A település első írásos említése 1247-ből való, egy a veszprémi káptalan által kiadott oklevélben Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven. 1266-ban IV. Béla a veszprémi káptalannak adta a területet, így Egerszeg először egyházi birtok lett. Mivel a földesúr távol élt a területtől, így a bevételek nem mindig jutottak el hozzá, sokszor a környékbeli nagyurak, elsősorban a Kőszegiek vagyonát gyarapította. A 14. század során Egerszeg a környék legnagyobb települése volt, a legtöbb adót fizette.

1368 és 1389 között rövid időre a király tulajdonát képezte, majd Luxemburgi Zsigmond a Kanizsaiaknak adományozta, akik azonban azt elcserélték Szepetnek községért a veszprémi püspökkel. Így Zalaegerszeg egészen 1848-ig egyházi birtok maradt. A település határainak kijelölése 1381-ben történt, kőtemplomot is ekörül kapott a község. Ekkor a mérete mintegy kétszerese volt a környező településekének.

1421-et követően a település mezővárosi kiváltságokat kapott, egy összegben tartozott a földesúrnak adót fizetni, részleges önbíráskodása lett. Ezek a különleges jogok gyorsan gyarapították a lakosság számát, mivel a környező településekről megindult a bevándorlás. A 16. században már a legtöbb megyegyűlés itt zajlott.

Az 1530-as évek felé a város fejlődése megtorpant, mivel folyamatos támadások érték, elsősorban a környező területek földesurai fosztogatták a meggyengült központi hatalmat kihasználva. 1568-ban indult meg a város erődítése a török visszaverése érdekében. A településen vár épült, amelyet elsősorban a környező mocsarak védtek. Az első sikertelen török támadás a város ellen az 1570-es évek végén indult. Kanizsa 1600-as elestét követően megnőtt Egerszeg szerepe: a török ellen felépült sok apró zalai végvár irányítását innen szervezték. A települést védő vár azonban nem bizonyult jó védelemnek, egy 1616-os török portya súlyos károkat okozott a városban, végül 1664-ben rövid időre a vár is török kézre került.

A törökök mellett más súlyos terhek is sújtották a lakosságot. A városban többször pusztított pestisjárvány. Emellett az adózás is sokkal kellemetlenebb volt az itt élőknek: mind a kanizsai török, mind a végvári katonák jelentős adóterheket szedtek. Cserébe a földesúri szolgáltatások díjmentesek voltak. Ezt a jogot egy ideig még sikerült érvényesíteni.

Zalaegerszeg mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető. Ez idő tájt a megyegyűlések mintegy 75%-át itt tartották. A megye perifériáján lévő település megyeszékhellyé válásának több oka is van. Szerepet játszhatott a történelmi hagyomány, mely szerint hagyományosan Egerszegen tartották a korábbi gyűléseket is, a város a török időkben fontos megyei központtá vált, ám a legfontosabb érdeme a helynek, hogy a többi Zala megyei várossal ellentétben nem egy uradalom központja volt, így elkerülhetővé vált a helyi földesurak „rátelepedése" a megyegyűlésre. Még egy indok volt a város mellett, hogy a környéken több nagy nemesi család is élt, mint a Heteldyek vagy a Forintosok. Végül Egerszeg 20600 forintos adománya, valamint a megyeháza (ma a Zala Megyei Bíróság épülete) 1730 és 1732 közötti megépítése egyértelműsítette a város közigazgatási központi jellegét. 1777-ben a szombathelyi püspökség kezelésébe került.

A 18. századi városképre jellemző, hogy egy jó darabig egyetlen kiemelkedő épület a barokkos megyeháza. Az 1760-as években épült az akkor monumentálisnak számító templom, illetve egy kaszárnya kőépülete. Az egyetlen polgári kőházban egy patika működött. A város legtöbb háza azonban továbbra is jellemzően tűzveszélyes, szalmával fedett vályogház volt, így a város történetében sok tűzvész pusztított. A legnagyobb tűzvész 1826. július 18-án és július 29-én volt a városban, a zsúpos és oromtetős házak szinte egy pillanat alatt leégtek. Még ebben az évben Póka Antal mérnök tervei alapján már tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost.

A városban a 19. század elejéig a kereslethez mérten nagyon kevés iparos és kereskedő élt, mivel a földesúr regáléjoga miatt szinte lehetetlenné vált a működésük. Az 1830-as évekre jelentősen megnőtt a városba költöző izraeliták száma, 1836-ra már mintegy 10%-ot tettek ki a zsidó vallásúak az amúgy római katolikus többségű össznépességből, ám ezek a családok se lendítették fel a város kereskedelmét. Így míg a város közigazgatásilag tagadhatatlanul a megye központja volt, gazdaságilag nem lett túl jelentős, a kulturális élet és művelődés terén pedig alig tudott mit felmutatni az akkori székhely: mindössze két elemi iskola működött a mintegy 3500 fős városban. A megye kulturális központjai ekkor Kanizsa és Keszthely voltak, ahova az egerszegiek csak nagy költségek árán juthattak el tanulni.

Az 1848-as forradalomban a városnak viszonylag kevés szerep jutott, a szabadságharcban a város 1848. december 31-ei megszállását követően nagyobb megmozdulás nem történt.

Az 1870-ben hozott községtörvény értelmében Zalaegerszeg nagyközséggé alakult át, ami súlyos presztízsveszteséget jelentett a városi rangot megtartó Nagykanizsával szemben. Végül komoly belügyminiszteri lobbi árán 1885. május 13-án Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá alakult, amelynek fő gondja a megye másik városával szembeni lemaradás behozása volt.

1887-ben a településhez csatolták a kereskedelmi szempontból fontos Olát. 1890-ben az Ukk-Csáktornya vasútvonal megépítésével a város bekapcsolódott a vasúthálózatba. 1895-ig új gimnáziumot, városházát, szállót, óvodát, pénzügyi palotát, téglagyárat kapott a város. 1891-ben épült a Zala Megyei Levéltár mai épülete, akkor még a főispáni hivatal számára. Stílusa eklektikus, reneszánsz díszítőelemekkel. A bejárat fölött, a homlokzaton a vármegye régi címere látható.

1904-re készült el a bizánci stílusban emelt neológ zsinagóga (ma Városi Hangverseny- és Kiállítóterem). 1909-ben megyei börtön (ma: Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) létesült a városban.

A nagy fejlesztések közben a város alaposan eladósodott, így Kovács Károly, Zalaegerszeg első polgármestere még ugyanebben az évben (1895) lemondott. Utódja Botfy Lajos lett, aki 1900-ban bekövetkezett haláláig folytatta a városi fejlesztéseket, miközben csökkentette annak adósságállományát.

A 20. század eleje már kevesebb fejlődést produkált, így elmondható, hogy Zalaegerszeg ismét elmaradt a környék megyeszékhelyeitől.

Az 1920-as évek során ismét kisebb fellendülés volt tapasztalható a város életében. Ekkor épült meg a postapalota, a vasútállomás, a tűzoltóság épülete, a rendőrségi székház (a mai ügyészség), illetve a Notre Dame-rend kolostora.

A II. világháború nem okozott jelentős károkat a városban, igaz, a vasútállomás egy bombatalálat következtében leégett. A legsúlyosabb veszteséget a teljes helyi és környékbeli zsidó közösség, mintegy 1221 fő gettóba zárása, majd Auschwitzba szállítása jelentette. A város német megszállásának végül az 1945. március 28-án érkező Vörös Hadsereg vetett végett. Március 29-én már az egész város a szovjet csapatok kezén volt, akik gyorsan folytatták előrenyomulásukat nyugati felé, illetve a déli olajmezők irányába. Az április elején megalakult Zalaegerszegi Nemzeti Bizottság, első elnökévé Wassermann Frigyes nyugalmazott városi főmérnököt választották meg, akit rövidesen Kovács Károly, a kommunista párt helyi titkára váltott. A Bizottság első intézkedései egyikeként kinevezte Baráth Ferencet polgármesternek és dr. Lendvay Lajos városi tanácsnokot polgármester-helyettesnek.

Az ezt követő időszakban jól megmutatkozott a város lakosságának ellenérzése az új rendszerrel szemben: a helyi MKP szervezete az 1949-ig megtartott választásokon 10% körüli eredményeket ért el, ám a helyi testület élére végül mégis ők kerültek. Az 1947. szeptember 4-én megtartott a nemzetgyűlési választásokat a Demokrata Néppárt 59,5%-os eredménnyel nyerte, 1949. május 15-én, az országgyűlési választás viszont már a Népfront 98,5%-os győzelmét hozta. 1949. július 2-án iktatták be a város első női polgármesterét, Siklósi Mihálynét.

Az 1950-es évek hozták Zalaegerszeg történetének legkomolyabb változásait. Az első ötéves terv legnagyobb könnyűipari beruházása a zalaegerszegi ruhagyár építése volt, amely elsősorban a szabad női munkaerőre alapozott. Az 1952-ben a környéken felfedezett olajmezők készletét is azonnal elkezdték kitermelni, illetve 1953-ban egy sajt- és vajgyár is épült a városban. Az ipar igényeinek megfelelően fővonalasították a Zalaegerszeg-Zalaszentiván vasúti szakaszt. Az óriási ipari beruházásoknak nagy munkaerőigénye volt, amelyet elsősorban a környékbeli falvakból elégítettek ki. Rövid idő alatt tömegessé vált a környező falvakból naponta történő ingázás, mivel a városban ekkor szinte nem lehetett lakáshoz jutni. Így nem volt ritka, hogy a nyugdíjasokat, inaktívakat, de leginkább az osztályellenesnek tartott személyeket „rávették" arra, hogy költözzenek el a városból.

A nagy ipari fellendülést azonban a városban élők csak visszaesésként élhették meg. Az építőipar csak a nagyberuházások érdekeit szolgálta, így a polgári lakosság lakáskörülményei folyamatosan romlottak. Infrastrukturális beruházások szintén nem történtek a városban, a boltok sorban zártak be, egyre kisebb kínálatot biztosítva a városiaknak.

Az 1956-os forradalomban Zalaegerszeg is tevékenyen részt vett. A megmozdulások 1956. október 26-án kezdődtek, ennek eredményeképp az MDP-vezetők Körmendre menekültek. Ezt követően egészen a szovjet csapatok november 4-ei támadásáig a várost a Forradalmi Tanács irányította.

1956. december 11-én a salgótarjáni sortűz miatt a Központi Munkástanács által szervezett országos sztrájkhoz Zalaegerszeg munkásai is csatlakoztak. A megmozdulásra december 12-én került sor a Kossuth Lajos utcán. Több ezres tömeg gyűlt össze a posta előtt, Csepel teherautókkal próbálták elállni a szovjet tankok útját. A tüntető tömeget végül könnygáz és tankok bevetésével szétoszlatták. Másnap a ruhagyár munkásnői tiltakozásul tüntetésre hívták a nőket és a ruhagyáriakat. Az asszonyok Csány László szobra körül, majd a belvárosban gyülekeztek. Fekete ruhát vettek fel vagy fekete szalagot tűztek magukra, ezért gyászfátyolosnak is nevezik a tüntetést. Végül a szovjet tankok és a karhatalmisták ezen a napon is feloszlatták a tömeget.

 

Forrás: www.wikipedia.hu